Ő tanul a gépén, én Szex és New Yorkot nézek az enyémen. Aztán olvasok valamit, amiben másoknak épp rossz és arról írkálnak, hogy nem becsülték meg kellően, ami megadatott nekik, és most mikor elveszett, most rossz... És akkor elgondolkodom... aztán felkelek a félig ülő, félig fekvő helyzetemből, átbotladozom az ágyon, lelépek a földre, odaosonok a székéhez, odahajolok, ő is odahajol, és megbecsüljük, ami megadatott nekünk. :) Mert senkivel sem olyan jó csókolózni, mint vele...
Hát valahogy így telnek mostanában a napjaink. Együtt. Nagyon együtt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése