:)

Jókedvem van.

Több okból is.
- Csütörtöktől hétfő reggelig Bükön vóóótam. És elmondhatatlanul jó volt. De tényleg. Minden,de tényleg minden gondomat elfelejtettem. Csak Dani volt. És ez annyira klassz volt. Meg biztonságot adó. És vicces. És szép. És elbűvölő. És még sorolhatnám a pozitívabbnál pozitívabb jelzőket,de minek? Ti ezt úgysem érthetitek meg ilyen formában. Ő meg ha nem érzi,akkor lényegtelen is.

Szóval csütörtökön felszálltam a 10:50es buszra (amire én előző nap simán azt hittem,h az 10:57kor indul. Ha nem beszélünk róla este,akkor lazán lekésem. Profizmus a köbön... :P),és elindultam végtelennek tetsző 7 órás utamra. (Persze szokás szerint már a legelején sikerült beégni a sofőr előtt...nc. :D) De kibírtam,mert tudtam,h mi vár rám az út végén. Pontosabban ki. :)Persze sejtettem,h nem lesz egy kéjutazás - főleg a beszélgetősök miatt. Ugyanis rólam tudni kell,h vmi rejtélyes oknál fogva egy bizonyos embercsoport rettenetesen bizalomgerjesztőnek tartja a fejemet,és vmi talkative, jólnevelt cukiságnak néz,akivel feltétlen meg kell osztania élete minden,de minden részletét kezdve a születésének körülményeitől a gyerekkorán át a gyermekei gyerekkoráig és jelenlegi helyzetükig.
("És Enikő meg a férje,aki tudod, kisdrágám,a vejem... jajj hát az milyen egy édespofa...erdész és egy aranyember,mert múltkor is az volt,h /itt egyórás nagymonológ egy kb. 10 perces esetről melyben az úriember megmentett egy mókust - legalább máán/ ...de jajjistenem,h én megint(!!) mennyire elkalandoztam...szóljál rám,kisdrágám /e ponton elkezdi a vállamat/kezemet/combomat szorongatni.../ tehát a vejem blablabla..." - és ez így folytatódik hosszú-hosszú perceken keresztül...)
Tehát ezek az emberek engem mindig megtalálnak. De mennyire,h megtalálnak. És ebben a legrettenetesebb az,h én valóban egy jólnevelt cukiság vagyok,aki nem kezd el tüntetően olvasni/zenét hallgatni/telefonálni stb.,hanem édesdeden mosolyog és még vissza is kérdez (!),h szegény öreg (v kevésbé öreg) úgy érezze,h végre egy udvarias,megértő lélek. Olyan,amilyenek a régi lányregényekben fordulnak elő... És ez itt nem önfényezés. A legkevésbé sem az. Ez egy szerencsétlen lúzer panasza... De most tényleg. Nem egy élmény. És én szeretnék határozottabb lenni - ebben is. De egyszerűen nem megy. Így neveltek, plusz egy gyenge jellem vagyok. Így hallgatok és szívok. Hurréj. :P
Na mindegy. Most szerencsére sikerült egy szimpatikus szőke leány mellé leülnöm (jelzem: mázlim volt vele,mert alig volt hely,és majdnem egy büdös és kövér bácsi mellé kényszerültem... brrr.). De az öröm nem tartott sokáig. Ugyanis elég hamar leszállt. Nem ragozom,a lényeg,h kifogtam egy beszélgetőst. Nem is vártam mást. De azért a remény pislákolt. Aztán kialudt. Mindegy. Kibírtam. :/
Veszprémig elég jól bírtam,onnantól kezdve már nagyon kezdtem fáradni. Fájt a fenekem a sok üléstől,meg minden bajom volt már. Végül nagy nehézségek árán,de odaértem. :) Dani kicsivel a vége előtt felhívott,és akkor már jó volt.
Persze nem is én lennék,ha nem történt volna vmilyen "mókás" (ha-ha de jót nevettünk) dolog a vége előtt legalább. :P Az eredeti helyemhez képest eggyel hátrébb kellett ülnöm. Egyszercsak érzem,h vmi nagyon hideg rácsöpög a hátamra,vállamra. Nagyon tré volt. Felnézek. A légkondiból folyt vmi víz kifelé - egyenesen rám. Remek. :D Ülhettem odébb. Aztán végül odaértem.
És Dani várt rám a megállóban. :) És onnantól már minden jó volt. Leszámítva,h a fáradtságtól alig bírtam a lábaimat koordinálni és össze-vissza beszéltem vele,meg idiótán viselkedtem. De azt hiszem,megbocsátott. :)

Délután folyt.köv.,de most mennem kell. Ma még nem ettem semmit. :P