... Napok peregnek

Talán vihar jön... Talán.

"Talán vihar jön, mert
simul halasodva a borz víz,
széttette a csönd lábát
az út fölött és harcos
zajokkal készül marakodni!"

Adj egy jelet! Kérlek...

:')

Tudtamtudtamtudtaaaaaaaaaaaaaaam! Jajjistenem, annyira buszke vagyok Rad! :')
Gratulalok! <3






(valahogy muszaj volt tudatnom, sorry. bar velhetoleg mostanaban nem jar erre senki... :D)

...

"Csak én ülök ébren, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár."

jönjönjön!

Lassan ideje újra felcsatolni a sz*póálarcot... :P
Ennek örömére egy kis fun. :)





(Ki az, aki rákeresett a nevemre és úgy talált ide?! ...)

life in technicolor

Mostanában rendszeresen csekkolom a blog statisztikáit. Az egyik volt évfolyamtársam felvilágosított, hogy hol is lehet erre vonatkozó adatok kinyerni, azóta ez rendszeres programom, és vmiféle perverz szórakozást nyújt. :D Pedig igazából semmi extra nincs a blogom háza táján, tekintve hogy nincs szétreklámozva. A látogatók többsége valószínűleg csak véletlenül jár erre...

Néhány helyen már olvastam olyan cifra dolgokat, hogy hogy találtak rá egy-egy blogra (mindenféle szexuális tartalmú és/vagy gusztustalan dologra kell itt gondolni :D) - de nálam sosem volt nagymama szex és társai. Sőt. Még különösebb egyéb keresőszavak sem nagyon. Csak jön, kattint és olvas. :)

Viszont ma találtam egy olyan keresőkifejezést, aminek tökre megörültem, ugyanis valaki konkrétan a blog nevére, a Life in technicolor-ra keresett rá. Ezt akkor változtattam meg, amikor a Coldplaynek kijött az azonos című száma, és azóta ilyen néven fut a napló, de arra eddig nem gondoltam, hogy esetleg valaki konkrétan emiatt talál ide. Pedig simán lehet, mivel én is beírtam google-ba, és a 4. találat az én blogom volt - a rengeteg Coldplay-es találat mellett... :D És ez tök jó! Ugyanis ha valakik mellett, akkor a kedvenc zenekarom mellett szívesen szerepelek - még ha csak a keresés szintjén is. Szóval zsíírci. =)

Szerintem a szám is király, szóval mára is egy kis napicoldplay: Hallgassaaaaaad! :D

(ez egy tökéletesen érdektelen bejegyzés lett, sorry, ha végigolvastad... :D tanulság: legközelebb járj el körültekintőbben. :P)

It's such, it's such a perfect day, it's such a perfect day...

Írnom kellene a mai napról, de nem tudok... Dédelgetem inkább magamban minden percét, csakazanyémcsakazenyém az élmény. Ha majd nem csordulok ennyire túl, akkor lehet, h írok róla. De vmivel ki kell fejeznem a bennem bugyogó érzelemtengert, ezért linkelek egy dalt. Természetesen a kedvenc zenekaromnak van egy ideillő száma (vagy a kedvenc zenekarom egyik számára van egy passzoló élményem? :D Ki tudja?)... Mindenesetre: <3 .
"Every moment was so precious..."
Szerintem zseniális (volt).

Zóra.

Odamentem. Tipródtam. Járkáltam. Csöngessek? Ne csöngessek? Kopogjak? Ne kopogjak? Tipródtam. Járkáltam. Sokat tipródtam. Sokat járkáltam.
Aztán eljöttem. Már kezd elfelejteni. Én nem akarom. De szeretem annyira, hogy hagyom. Ha megy neki... Én nem akarom tönkretenni. Arra elég vagyok magamnak én. :)
De a szívem megszűnik dobogni.

(tudom, hogy oltári lúzer vagyok. tudom. :P)

6000.

Ma megvolt a blog 6000. megtekintése. Jeee! :)

vasárnap esti meglepi.

one step closer - again.

Megvan az útikönyv is. Vastag. Izgalmas. Június 18. - Nagyon jön!

Zene is van a borítóhoz.

(amúgy meg inkább hagyjuk talán...)


úgy szeretnék kapni egy csokor virágot... :)

epic fail. :D

Ha beírod Google-be, h "Sziládyba reálra", akkor az én blogomat dobja ki elsőnek. Ez az abszolút epic fail... Én meg a Szilády... geez. Még elképzelni sem szeretném, köszi. :D Pedig ketten is így találtak ide. Nos, ők baromira nem azt kapták, amit kerestek. Paraaaa. :D

Egyébként tudtátok, hogy éjjel egy után a Viva-n ugrásszerűen megnő a szörnyen vállalhatatlan, WTF?!-számok koncentrációja. Az előbb pl. Nótár Mary "Vártalak" c. csodás szerzeményét volt szerencsém végighallgatni. És igen, nem kapcsoltam el. Én sem vagyok jobb, mint a Viva zenei szerkesztője. Bár mentségemre legyen mondva, hogy nem azért nem váltottam csatornát, mert esetleg szeretem N.M.-et. Egész egyszerűen nem érdekel. Semmi. Magam alatt vagyok megint. Vagyis ez így nem teljesen helytálló: nem vagyok magam alatt, hanem egyszerűen úgy érzem, hogy nem is létezem. Megszűntem. Nem tudok elaludni, de már a tanulásra sem tudok koncentrálni. Pedig muszáj lenne. Sebaj, majd megoldom valahogy... Khm. Bizonyára. :P Szerintem már le sem fekszem, holnap reggel 8-kor jelenésem van a suliban. Szóval pár óra múlva egy tus, meg majd iszom egy (vagy sok) kávét a büfében. Ugyanis ha most lefeküdnék, akkor képtelen lennék felkelni - ismerem magam ennyire. Lógni nem akarok és késni sem. Sőt. Oda akarok menni tök korán, hogy valami frankó kis hátsó helyet szerváljak magamnak, ahol senki nem zargat és tudok csendben vegetálással vegyes rómatanulást eszközölni a karikás szemeimmel és a pusztulat hajzatommal.
Mondjuk ilyen kondíciók mellett kíváncsi leszek, hogy hogy fogok estére vacsorát prezentálni 8 főre... :D Innen szép a győzelem. :P És amúgy meg nem érdekel. ...

(Viszont napijóhír: rájöttem, hogy mi olyan pusztulat büdös a hűtőben... :P Valamiből kifolyt egy adag a hűtő oldalára, és ennek van ilyen kellemes,vendégcsalogató szaga. De most nem állok neki frigót dzsuvázni, max majd holnap. Szóóval csukható konyhaajtó is your friend! :P)

Picit hárdkór, picit sűrű - de győzni fogok!

Íme az e félévi vizsganaptáram. Kicsit sűrű lett, de muszáj megcsinálnom a vizsgákat viszonylag hamar, mert nem szeretnék kis túlzással az ÁJK A épületéből vizsgázós szerkóban indulni a reptérre. :P Az első két tárgy a legfontosabb, azoknak egyszerűen muszáj sikerülni, a többi nem számít - ha olyan, akkor simán beadom merészbe őket. :D

Már nem is olyan sokára start. Szurkoljatok! :)

CS

Tooootál lelkes vagyok! :D

Nyáron ugyebár meglehetősen nagy útra indulok (3 hónap Amerika yeeeah :)), és ennek megfelelően már kellően lázas készülődésben vagyok - persze, főleg lelki szinten, de szerintem ez is ugyanolyan fontos, mint hogy elég bugyi legyen pakolva. :P :D Útikönyvet már rendeltem, azt kedden vagy csütörtökön fogom átvenni (mert persze nem magyar nyelvű, azok között nem találtam kellően up-to-date meg megfelelő példányt), de azért a tábor utáni utazgatásról is gondoskodni kellene... Csóró egyetemista lévén pedig minél költségkímélőbb módon akarom megoldani, azt amit csak lehet, különösen igaz ez a szállásra.

Még régebben olvastam egy cikket a couchsurfingről, aminek az a lényege, hogy az oldalon regisztrált emberkék teljesen ingyen biztosítanak szállást szintén az oldalon regisztráltaknak. De nem csak szállást lehet adni, hanem arra is van lehetőség, hogy csak körbevidd az emberedet a városodban, esetleg megigyál vele egy italt vagy csak belecsapjatok együtt az éjszakába... :D Szóval elég széles a skála arra nézve, hogy mit tudsz vállalni, ráadásul nincsenek kötelezettségeid - ha valaki nem szimpi, akkor nem kell fogadnod őt/nem kell megszállnod nála.

Nekem tök szimpi volt maga az ötlet, mert így kiválóan lehet ismeretségeket kötni meg barátokat szerezni a világ minden táján, és teljesen más egy helyi ember nézőpontjából megismerni a várost, mint sima turisztként. Ráadásul nyelvgyakorlás szempontjából sem utolsó. Viszont eddig nem igazán mertem regisztrálni meg nem is igazán volt aktuális, ám most, hogy így tervezem az utat stb, kedvet kaptam rá. Meg is tettem, tegnapelőtt beregeltem. Először annyit adtam csak meg, hogy ha az illető szeretné, akkor összefutok vele egy kávéra vagy megmutatom neki a várost stb, de nem ajánlottam fel a couchomat. Mondván, hogy ez tök kockázatos meg minden. Aztán rájöttem, hogy nem lehetek ilyen beszűkült, plusz erre az oldalra nagy sansszal nem baltás gyilkosok regisztrálnak (mivel lehet egymást értékelni is), és még ha olyan is a feje, maximum nem fogadom be. Tehát gondoltam egy nagyot, és beírtam, hogy jöjjetek emberek,bátran,bátran! :D És láss csodát, már kaptam is két megkeresést...

Az egyikük tökre nem volt szimpatikus, neki meg is írtam, hogy max egy coffee vagy valami, viszont a másiknak válaszoltam, hogy kempelhet nálam pár napot, ha szeretne... =) Egy tök szimpatikus argentin srácról van szó (no worries, gyerekek, nem tetszik egyáltalán, meg semmiii... :D), akivel már fel is vettük a kapcsolatot facebookon és 1-2 héten belül jööööön... :) :) Tök jó lesz, kíváncsi vagyok, hogy milyen kalauzolgatni egy kvázi ismeretlen embert a szeretett Budapestemen. Meg úgy egyáltalán... Ez egy teljesen újszerű élmény meg tapasztalat lesz számomra. De nagyon kíváncsi vagyok. Open-minded természetemnek az ilyesmi is része, bár első hallásra anyáék lehet, hogy kicsit ki fognak akadni, bár még az is lehet, h ők is jól fogadják. :D Szeretnék jó értékeléseket begyűjteni az oldal használóitól, mert akkor hátha engem is nagyobb örömmel fogadnak majd Amerikában az embik. Ez tök fontos. Meg amúgy is. Király az egész. :D És állati lelkes vagyok, bár szerintem ez már mindenkinek feltűnt... :D

puszmák.

D.

Beléptem a konyhába, és megláttam itt-létének nyomait...
Még nem rakok rendet.

Nem ülhetek örökké a 112-es végállomásán... Vagy mégis?

Vágynék egy könnyed, kedves kis bejegyzésre a mindennapjaimról, ami arról tanúskodik, hogy minden mennyire szép és jó is az életben... Szeretnék egy ilyet írni. Most, ebben a pillanatban vágyom egy ilyenre. De csak a vágy van.

Igazából nem tudom, hogy miért írok... Csak eszembe jutott, mikor még tél volt (rendes, nem ez a gusztustalan posttél, amiben minden kiürült és szürke, és a hideg csontig hatol, és órákba telik, mire újramelegszel a szobában, de akkor megint ki kell menni vagy le kell vetkőzni, és akkor megint fázni kezdesz...), szóval még rendes tél volt, vagy inkább ősz, nem tudom már, de a lényeg, hogy télikabátot viseltünk és száztizenkettesztünk. És hideg volt, de csikorgóan tiszta idő, és csak suhant velünk a busz a szép részeken, és az egésznek volt egy lélekmelengető bája. Nevetgéltünk. A közös kis poénjainkon kuncorásztunk. Hideg volt, de nem fáztunk. És csak mentünk egyre kijjebb a városból, és egyszer csak ott volt a végállomás. A mi titkos helyünk. De nem szálltunk le, csak mentünk tovább, de már maga a tudat, hogy jártunk arra, már az is jót tett. És az egész olyan pozitív volt, és felszabadult. Igen, ez a jó szó, felszabadult. Optimizmus meg ilyenek. Olyanok voltunk, mint egy Kosztolányi-vers.

Úgy vágyom erre. Még sok ilyen pillanatra. A jövőben is. Nem pedig az ilyen pillanatok folyton-folyvást agyamba toluló emlékére... Jönnek, és nincs mit tenni ellenünk. Folyton itt vannak körülöttem, mint valami szellem. Vagy burok. Leginkább burok, ami elválaszt a jelentől, a valóság megélésétől. Furcsa, tudatmódusolt állapot. Agyrém. Sikoly. No air. ... És közben szívszorítóan szép. Kapaszkodni beléjük. Éltetőn lüktetnek, de közben minden egyes dobbanással folyik ki belőlem az élet.

Minden nap várom, hogy megcsörrenjen a telefon. Minden nap. Egy villanásnyi remény és boldogság. Aztán a remény, ahogy megszületik, úgy hal is meg. Bár már azelőtt halott volt, hogy megszületett volna. Mert ez lehetséges. Élem és tudom. ...

És már megint fél egy múlt, és már megint nem tudok aludni. 10 napja.

És még meddig?

nothing left, but emptiness.